Kékfény szűrő szemüveg

Hogyan védjük a szemünket az irodában? – A monitortól a kékfény szűrő szemüvegig

Kétféle ember létezik: aki szeret irodában dolgozni, és aki képtelen erre. Utóbbiak gyakran hangsúlyozzák, mennyire nem nekik való az irodai munka monotonitása és a vele járó mozgásszegény lét, előbbiek viszont nagyon is elégedettek a körülményekkel. Lássuk be, nem érdemes egymást győzködnünk, hiszen nagyon sokfélék vagyunk, és igenis sokan lelik örömüket az irodai munkavégzésben. Vannak, akik nemcsak szeretik, hanem egyenesen igénylik a kiszámíthatóságot. Számukra biztonságot ad a kilenctől ötig tartó állandó munkaidő, szeretik a precizitást, és akkor érzik magukat komfortosan, ha előre tervezhető feladatokat végeznek a jól bevált szokások és kötöttségek szerint.

Ugyanakkor minden irodistának szembe kell néznie két problémával: az ülőmunkából és a kevés mozgásból fakadó fizikai problémákkal, kihívásokkal, valamint a látás romlásához vezethető folyamatos monitornézéssel. Szerencsére mindkét gond hatékonyan kiküszöbölhető – mi most a szem védelmében adunk néhány tanácsot.

  • Sokan nem is gondolnák, de a szemünk védelme a jó monitor kiválasztásával és annak megfelelő használatával kezdődik. Óriási különbségek lehetnek az egyes modellek között, és a beállítások is nagyon sokat nyomnak a latban. De bármilyen monitort is használunk, a következő dolgokra mindig gondosan ügyeljünk: pislogjunk eleget, és tartsunk rendszeres szünetet munkavégzés közben. A hosszan tartó, ugyanazon távolságra történő fókuszálást jól kompenzálja az óránként tíz percre beiktatott szemtorna, és persze a jól bevált távolba nézés.
  • Ha száraz a szemed, és emiatt viszket, fáj, cseppents rendszeresen, akár műkönnyel is.
  • Viselj megfelelő szemüveget! Fontos, hogy a szemüveg ne csak az éleslátást biztosítsa, hanem egyéb funkciói is védjék a szemed – ezért legyen rajta tükröződés elleni réteg, valamint kékfény szűrő bevonat.

Kékfény szűrő szemüveget akkor is célszerű viselni, ha egyébként tökéletes a látásod, is nincs szükséged dioptriás lencsére. Ez az eszköz hatékonyan vethető be az úgynevezett digitális szemfáradtság ellen, amit a monitorok, okostelefonok, tabletek képernyője által kibocsátott kék fény okoz. A fáradt, irritált szem amellett, hogy kiszáradhat, könnyen bevörösödhet, de a kékfény szűrő szemüveg használatával a szem megpihenhet, és a jobb fókuszálás következményeként a látás is élesebb marad.

Miért terhelnéd feleslegesen a szemed, amikor hatékony eszközök állnak rendelkezésedre a látásod védelmében? Kezdd el használni a kékfény szűrő szemüveget! Ha pedig felelősségteljes munkáltató vagy, jó, ha tudod, hogy nálunk egyedi kedvezménnyel szerezheted be a minőségi monitorszemüvegeket az alkalmazottaid számára – ismerd meg a munkáltatói támogatás részleteit!